A terméket magyar használati útmutatóval, garanciával,
terméktámogatással forgalmazzuk. Meghibásodás esetén szervizes
segítséget nyújtunk!
93%-al nagyobb kijelzők, a DS Lite-hoz képest.
Előre telepített szoftverek a gépen:
Brain Training: Arts Edition
6 in 1 szótár (angol/francia/német/spanyol/olasz/japán) beépített kamera funkcióval (akár lefotózni is lehet a szavakat és lefordítja a gép)
Nintendo DSi XL tulajdonságai, jellemzői:
2 digitális kamera kapott rajta helyet, egy a gép külső részén, a másik pedig a két kijelző között belül.
A gép ugyanazokkal a DS játékokat használja, mint a régebbi modellek. Viszont lehetnek a jövőben olyan programok is, melyek csak ezen a gépen lesznek lejátszhatóak.
-A gépben immáron 16MB RAM foglal helyet, az eddigi 4 MB helyett.
-A processzor sebességét is megemelték valamivel, így az most már 133MHz-en működik.
-Alapból beépített 256MB Flash memória található a DSi-ban.
-Az akkumulátor 6-10 óráig bírja folytonos működés mellett egy feltöltéssel a legalacsonyabb kijelző fényerősségi fokozaton.
-A kijelzőknek 5 fényerősségi fokozat állítható (a DS Lite esetében ez 4 volt).
Az egyik lényegesebb változtatás a régebbi modellekhez képest, hogy immáron nincsen rajta GBA Slot, tehát a régi Gameboy Advance játékok futtatása nem lehetséges. A DS-hez kiadott rezgő kártya, illetve a Guitar Hero kiegészítők sem alkalmazhatóak.
Újdonság, hogy SD kártya (SD/SDHC) bemenetet helyeztek el a gép jobb oldalán. Ezen zenéket tárolhatunk, s játszhatunk le (MP3 formátumot jelenleg nem, csak AAC-t támogat), illetve rámenthetünk fényképeket, programokat.
A gépen több kisebb alkalmazás is helyet kapott. Ezek: egyszerű dallam mixelő program, hangrögzítő, képszerkesztő, digitális naplószerkesztő, illetve a DSi shopból ingyenesen letölthető (Wifi kapcsolaton keresztül működő) Opera webböngésző.
A WiFi immáron WPA kódolással van ellátva. (A régi, eddig megjelent DS játékok viszont továbbra sem alkalmazzák ezt!)
Az Opera böngésző jelenleg nem támogatja a Flash alkalmazásokat ( tehát pl. youtube videók nem nézhetőek még rajta).
A gép új belső rendszerrel van ellátva, mely frissíthető (amikor a cég kiad egy újabb változatot), így a jelenlegi hiányzó funkciók (Mp3, vagy a Flash pl.) később orvoslásra kerülhetnek.
A DSi XL-en a bekapcsoló gomb új helyre került, amely most már reset gombként is funkcionál. Ennek hatására a gép nem kikapcsol azonnal (kivéve, persze, ha hosszan nyomva tartjuk), hanem visszalép a saját gyári menüjébe.
Ennek köszönhetően a DS játékok cseréjéhez már nem kell mindig ki-be kapcsolni a készüléket, hiszen amikor a menüben vagyunk egyszerűen cserélgethetjük a kazettákat.
Az utolsó "újdonság" a DSiWare shop, mely hasonló a Nintendo Wii-n, PSP-n stb... megszokott belső internetes bolthoz. Itt közvetlenül a gépre (vagy SD kártyára) letölthető programokat, alkalmazásokat, játékokat lehet megvásárolni (van amelyik ingyenes lesz, a többiek viszont 200, 500, illetve 800 pontokba kerülhetnek majd).
Az alapcsomag tartalma:
Nintendo DSi XL borvörös színű alapgép
2 db Stylus (ceruza az érintőképernyőhöz)
1 db Nintendo DSi XL hálózati töltő (csak a DSi XL készülékhez használható!)
Használati utasítások
|